Mikulás a Sasfészekben

Mint tudjuk, Mikulás mindenhova eljut rénszarvas vontatta szánján. De valóban így van-e? Jár-e Mikulás a Sasfészekben is? Erre a kérdésre keresték legutóbbi túrájuk során a választ a Bláthy-s természetjárók...

December 5-én, szombaton, reggel 7 órakor gyülekezett 11 fős csapatunk az Árpád-híd autóbusz pályaudvaron, hogy a 7:21-es busszal Esztergom-laktanya megállóig utazzon.
 
A buszról leszállva a Kis-Strázsa-hegy felé vettük az irányt és az oldalában kanyargó tanösvényt követve lihegve értünk a csúcson lévő toronyhoz, ami sajnos zárva volt. Így a torony lábától gyönyörködtünk a kilátásban. Távolban az esztergomi bazilika, a Suzuki gyár, az örvénylő Duna, messzi hegyek lankái s meredélyei és ki tudja mi minden látszott volna, ha a tájat nem üli meg az a termetes őszi köd, amitől bizony csak sejtettük semmint láttuk a székesegyház kupoláját.

Némi tízórai és frissítő elfogyasztása után folytattuk utunkat domról le, dombra föl.

Következő megállónk egy hadifogoly temető volt. Még az első világháborúban volt a közelben hadifogolytábor, az ott elhunytakat temették el itt.

1914–18 között a Kis Strázsa hegy környékén feküdt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora. A tábor már a háború kezdetén szűkösnek bizonyult, túlzsúfolt volt. Hamar felütötték fejüket a járványok, melyek megtizedelték a tábor lakóit. Tizenegy temetőt alakítottak ki a tábor körül...

A temetőt évtizedekig elhanyagolták. Most szerencsére rendbe hozták és a történetét több nyelven ismertető táblát is elhelyeztek az egykori bejárat helyén. A kerítés mellett szépen terem a narancseper, tele volt a föld a viccesen majomagynak is nevezett, jókora zöld termésekkel.

Tovább bandukoltunk az egykori katonai gyakorlótéren, mígnem megérkeztünk a Nagy-Strázsa-hegy sziklás csúcsa alatt nyíló Sátorkőpusztai-barlanghoz.

A német hadsereg ellenőrzése alatt tevékenykedő kőbányászok 1944-ben bukkantak a sziklafalban robbantások hatására megnyíló repedésre, de ennek akkor szerencsére nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Felfedezői, a dorogi Várhidi Károly és Rezső valamint társaik, két évvel később jutottak be a később barlangként feltárt kiterjedt üreghálózatba.

Az egykori kőbányában kicsit elidőztünk. Sajnos ezen a napon a barlang nem volt látogatható, de elhatároztuk, hogy tavasszal visszajövünk és felfedezzük szakavatott vezetők segítségével.

Innen utunk a Tábla hegyen keresztül vezetett. A hegy tetején lévő méretes rétről ("Itt lehetne igazán métázni" - jegyezte meg valaki...) leereszkedve találkoztunk egy kis kondányi malaccal, akik a házi sertések és vaddisznók közötti barátságnak voltak ékes példá(nya)i és ránk sem hederítve turkálták orrukkal az avart némi élelem után kutatva. Egyesekben a vacsora gondolata merült fel, míg mások a malacok szarvasgomba keresésre való befogásán elmélkedtek.

Ahogy tovább bandukoltunk találkoztunk két igazi turistával, akik egyenesen a Sasfészekből jöttek. Elbeszélgettünk velük az előző napi éjszakai túrájukról és elmondták, hogy várnak már minket a háznál.

Gondoltuk, hogy innen már ripsz-ropsz ott leszünk, és tényleg, majdnem így lett, csak még a lövészárkok közül kellett kiverekedni magunkat, meg felmászni egy jó meredek hegyoldalon és utána egy még meredekebben, ami szinte már túlzás volt. Persze fönt kiderült, hogy van lépcső is, de az a turistaút amin mi jöttünk ezt nagyvonalúan kikerülte... (Ennek leginkább Dani örült aki végre használta régóta magával cipelt hegymászó kötelét.)

Felérve a kulcsosházhoz hamar elfoglaltuk szállásunkat az emeleten, amelynek teraszáról közelről figyelhettük meg a ködöt. A ház aljában a dorogi Egyetértés S.E. természetjáró szakosztályának oszlopos tagja laktak. Ők vigyáztak a házra és segítségünkre voltak a berendezkedésben, fűtésben, főzésben, régi történetek mesélésében. Ezúton is köszönjük szíves vendéglátásukat.

A berendezkedés után nekiláttunk az esti pityókatokány, ehelyt csak paprikáskrumpli,  előkészítésének, amit végül a földszinti konyha kályháján főztünk meg. A vacsora után beszélgettünk, Scrablet játszottunk, jól befűtöttünk és mert álmosak voltunk elaludtunk...

Reggelre azután felszállt a köd valamelyest és tényleg volt kilátás. Végig nézhettük előző napi utunkat madártávlatból. Reggeli előtt a Mikulás is megérkezett. Bár senki nem találkozott vele, mindenkinek hozott valami apróságot, akadtak akik még virgácsot is kaptak.

Tíz óra körül indultunk második napi utunknak. Először leereszkedtünk a Fekete-hegyről, ahol a ház áll. Most már a lépcsőt választottuk és hamarosan meg is érkeztünk Pilisszentlélekre, ahol is a Klastrom söröző teraszán fogyasztottuk el délelőtti kávénkat. A sörözőben nagyon szép téglából rakott kályha van, akár csak a Pilisszentlászlói kocsmában.

A faluból felkerekedve az Égett-hárs felé vettük utunkat. Megálltunk a szentléleki kolostor romjainál és röviden megemlékeztünk az egyetlen magyarországi alapítású szerzetes rendről, a Pálosokról akik ezt a kolostort is építették.

A Pilis erdejében, királyaink egyik kedvelt vadászterületén, az Esztergom felé nyíló Benedek-völgyben állt egy királyi vadászház (palota). IV. László király Péter felhévízi remetének és társainak adományozta (1287), hogy ott kápolnát és kolostort építsenek maguknak. A közeli Szent Kereszt kolostor perjelének, Benedeknek a feladata lett a kolostor benépesítése, saját szerzetesei közül választott testvérekkel. I. Károly király is járt az új kolostorban (1323.), majd fia, Nagy Lajos király itt töltötte 1378. nagyhetét, s ha már itt volt, megerősítette a korábbi királyi birtokadományokat, sőt még újabb birtokokkal is gyarapította azokat.

Következő állomásunk a Hoffmann vadászház volt, ami előtt még a Pilismaróti.patakon is át kellett lábalnunk. A ház után ismét meredekebben indult felfelé az utunk.

A Szakó-nyeregnél álltunk meg rövid ebédszünetre, majd tovább folytattuk a kapaszkodást, közben még a nap is kikukucskált a felhők mögül. A Rezső-kilátóig emelkedtünk, amit már régi ismerősként üdvözöltünk. Legutóbbi itt jártunk óta emléktáblát kapott a hely névadója, Tirts Rezső.

TIRTS REZSŐ, (Szélakna, 1866. jún. 6. – Budapest, 1945. dec. 3.): erdőtanácsos, szakíró, az első magyarországi turista útjelzés elkészítője.
A hazai turistamozgalom tevékeny munkása. A selmecbányai erdészeti akadémia elvégzése után erdészeti szolgálatba lépett. Ő készítette az első turista útjelzést a Dobogókőre. A hegyre vezető Téry út mentén a Rezső-kilátó az ő emlékét őrzi. Legismertebb írása: A magyar turista kultúra keletkezése és a Szitnya Osztály Selmecbányán (Bp., 1943).

A kilátótól már csak egy negyed óra kellemes és vízszintes séta volt a Dobogókő, ahol a túra résztvevői a Sasfészek kulcsosház pecsétjével ellátott emléklapot kaptak, amit szintén a Mikulás küldött.

A kilátásban való rövid gyönyörködés után megkóstoltuk a helyi turistaház specialitását az almás rétest. (A turistaház másik specialitása, hogy kizárólag ihatatlan, ősmagyar köleses sört tartanak...)

Miután kicsit kipihentük magunkat, délután négykor buszra szálltunk, amivel a jól ismert úton Pomázig utaztunk, ahonnan HÉV-vel érkeztünk vissza Budapestre.

A két nap alatt összesen mintegy 23 km-et gyalogoltunk és 1150 méter szintkülönbséget küzdöttünk le.





Résztvevők: Boda Zsuzsanna, Gyuricza Péter, Horváth György, Kósa Dániel, Kucsma András, Kulcsár Anikó, Madarász Máté, Madarász Péter, Nyilas Árpád, Osváth Piroska, Szabó András

Következő túránkon, 2010. január 10-én egy remélhetően havas hegycsúcsot keresünk fel!

Tudtat, hogy szép az erdő esőben?

Az idei tanév harmadik túráját szervezte iskolánk természetjáró csapata. Ezúttal ismét a Pilist vettük célba. A már bejáratott 8:35-ös busszal indultunk Újpest Városkapu állomásról. Ezúttal szerencsére nem volt akkora tumultus a buszon mint első túránk alkalmával.

Tahitótfalu hídfőnél intettünk búcsút a tovarobogó busznak, majd a sárga jelzést követve indultunk a hegy belseje felé. Az erdö csodálatos színes őszi arcát mutatta nekünk és hamar megbarátkoztunk a hol szemerkélő, hol erőteljesebb esővel, szelecskék által a sárga lombokról nyakunkba hulló testes vízcseppekkel.

Első állomásunk a Hétvályús forrás volt, ami mellett szép kiépített tűzrakóhely is található és valóban, a forrásból előbugyogó víz hét favályún keresztülcsorogva indul keskeny kis érként a Dunába, majd Fekete tengerbe vezető hosszú útjára.

A forrás után a sárga háromszög jelzésen haladtunk tovább, ami igen bátran, meredeken szökik neki a hegynek. Szerencsére kiálló gyökerekből, kövekből szinte természetes lépcsőn kapaszkodhattunk fel, ami most nedves és csúszós volt.

A forrástól a gerincre kimászva elértük a piros jelzést amin már rövid sétával meghódíthattuk a Vörös-kő 521m magas csúcsát.

Vörös-kő: Leányfalu felett emelkedő, 521 m magas orom. ÉK-K-DK felé szép kilátás nyílik róla. Jól látszik innen a Szentendrei-sziget, a Cserhát nagy része, sőt tiszta időben a Mátra is. A tetején lévő szovjet felszabadulási emlékműhöz évtizedeken át április 4. alkalmából nagy tömegeket megmozgató emléktúrát szervezett az MTSz. A későbbi időkben megrongált emlékművet 1996-ban hozták rendbe. Közelében több asztal, pad, esőbeálló található és egy nagyobb faépítmény, egy hajdani kulcsosház.

Innen szép időben csodálatos panoráma tárul a turisták szeme elé, de most sem panaszkodhattunk, igen érdekes látványt nyújtott a felhőbe burkolódzó táj. A csúcs meghódítása után a picivel alatta található esőházba (volt kulcsosház) húzódtunk be, ahol megebédeltünk, körbekínáltuk a magunkkal hozott süteményt és meleg teát.

Megbeszéltük, hogy a csúszós sáros útviszonyok miatt módosítunk eredeti elképzelésünkön és Leányfalu helyett, egy hosszabb de lankásabb utat választva Pilisszentlászlóra ereszkedünk le.

Pilisszentlászló: a hegység legmagasabban fekvő községe. Már az Árpád-házi királyok is szerették a helyet szépsége miatt, a vadászházban, ami a mai templom-dombon állt, gyakran megpihentek. Ezt 1291-ben a Pálos remete szerzetesek vették át. A későbbi királyok (Nagy Lajos és Mátyás király) is szívesen tartózkodtak itt. A török pusztítás után a felvidékről szlovákok költöztek ide.

Így azután a piros jelzésen indultunk el, szó szerint a felhők között jártunk, kipróbáltunk egy kisebb esőházat, némi fügét eszegetve, tovább folytattuk utunkat a Pap rét érintésével. Közvetlenül a falu előtt még volt egy rövid ám annál sárosabb szakasz. Ezen átcsúszkálva pontosan elértük a 14:35-ös buszt amivel Szentendréig, majd onnan HÉV-el utazva értünk haza.

Összességében 15 kilométert gyalogoltunk és az időjárás ellenére jól éreztük magunkat. Hinnétek nem, még négy másik turista csoporttal is találkoztunk utunk során, tehát megállapíthatjuk vannak akik szeretik az erdőt esőben is!



Résztvevők: Kósa Dániel, Kucsma András, Kulcsár Anikó, Madarász Máté, Madarász Péter, Osváth Piroska

4X4 - Négykerékhajtás

Csillaghegy-Csobánka hegyen-völgyön-szélben-esőben....

A Bláthys természetjárók 2. túrája a 2009/2010-es tanévben október 17-én került megrendezésre. A túrára szép számmal jelentkeztek diákok ám a hirtelen beköszöntő télies időjárás sokaknak kedvét szegte így végül is négyen vágtunk neki a Csillaghegy-Csobánka táv megtételének.

A csillaghegyi HÉV megállóból kicsivel 9 óra után indultunk, hátha odaér még valaki. Első állomásként a Róka-hegyi kőfejtőt kerestük fel. A szentendrei HÉV vonaláról is jól látható kőbánya közelről igencsak monumentális. A függőleges kőfalak lenyűgöző látványa mellett csodálatos panoráma tárul az ide látogatók szeme elé. Látható innen szinte az egész főváros, hidakkal, templomokkal, várral, Gellért-heggyel egyetemben.
A kőfejtő területén, több barlang és ember vájta üreg is található, ezekbe is bekukkantottunk.

A Róka-hegy Fővárosi védelem alatt áll 1977 óta. A hatékonyabb védelem érdekében 1999-től, az addig védett 2,6 hektárról 9 hektárra terjed ki a természeti oltalom. A terület tektonikailag erősen bolygatott, de rendkívül jól tanulmányozható rétegsorában megfigyelhető a felső triász Dachsteini mészkő, a felső eocén konglomerátum, homok, a nummuliteszes-discocyclinás vörösalgás mészkő, a bryozoás márga, valamint a környék téglagyárainak alapanyagát adó Kiscelli agyag. A bányákban látható tektonikai jelenségek mellett rendkívüli, nemzetközi jelentőséggel bír a felső bányaudvarban megfigyelhető őskarszt. A bánya karsztos üregeinek, fülkéinek, barlangjainak, valamint azok ásványkiválásainak megóvása elsőrendű feladata a természetvédelemnek. A Róka-hegy kőfejtői több hévizes eredetű üreget is feltártak. A régóta ismert Kristály-barlang hossza kb. 30 méter, mélysége mintegy 10 méter a falait gazdag borsókő képződmények borítják.

Megkerestük a GCKL2 geoládát majd a piros jelzésre leereszkedve a Kevélyek irányába folytattuk utunkat. Sajnos az Üröm községet határoló réteket és erdőket a gondatlan, felelőtlen emberek(?) irdatlan szemétkupacokkal csúfították el. Ezek között bizony elszomorodva bandukoltunk tovább. Találkoztunk lovasokkal, meg egy kóbor quadossal is.

A Kevélyek hárman vannak, sorrendben az Ezüst a Nagy és a Kis. Üröm felől először az Ezüstkevély-t másztuk meg majd átlibbentünk a Nagykevélyre. Utunkat több felhagyott kőfejtő szegélyezte, az egyikben páratlan mohavegetációnak örülhettünk. Közben begyűjtöttük a GCNAKE multi geoládát is. A Nagykevélyen megálltunk falatozni. Itt találkoztunk valami csapadékkal ami valahol az eső és hó között leledzett és erős szél csapkodta hozzánk, így azután nem sokat időztünk, tovább álltunk.

A Kevély nyeregben megtekintettük az egykori turistaház hűlt helyét, majd a Mackó barlang irányába folytattuk utunkat.

Az elsősorban munkásturistákat soraiban tudó Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) tagjainak önzetlen munkájával az 1920-as években épült ház a Csobánka feletti Kevély-nyeregben állt. A TTE tagjai vasárnaponként hátizsákban felhordott anyagokból, kétkezi munkával építették falait. Az 5 hálószobás, manzárdos, ebédlős, 60 férőhelyes épületet 5 év megfeszített munkáját követően 1928 pünkösd vasárnapján 3000 turista (!) jelenlétében avatták fel. 1992. szeptember 29-én - 1 nappal azelőtt, hogy az épületet a Pilisi Parkerdőgazdaságtól a Budapesti Természetbarát Szövetség átvette volna - a ház tisztázatlan körülmények között porig égett A turistaút-csomópontban évekig álló üszkös romokat 2000-ben eldózerolták. A ház emlékét ma már csak néhány régi fénykép és a Másfélmillió lépés Magyarországon c. sorozat filmszalagja őrzi.

A barlang nagy alsó termét egy kisiskolás csoport foglalta el, akik akkora tüzet, méginkább füstöt raktak, hogy a barlang felső termébe nem tudtunk feljutni, így azután az itteni geoládát most ki kellett hagynunk. A barlangtól valami hihetetlenülhűdemeredek oldalon ereszkedtünk le, amit külön finommá tett a sáros talaj amin már a barlanghoz vezető szintúton is jókat csúszkáltunk.

A triász időszaki mészkőben, tektonikus hasadék által meghatározott irányban kialakult barlang egy fokozatosan csökkenő szelvényű, nagyméretű csarnokból és ebből vízszintesen, majd a terem végéből felfelé törő, néhány m² szelvény méretű oldaljáratból illetve kürtőből áll. Rétegsora az egyik legértékesebb felső pleisztocén őslénytani és régészeti leletanyagot tartalmazta. A számtalan őskori állati csont mellett (rénszarvas, ló, barlangi medve, hiéna, ősszarvasok, őstulok, gyapjas orrszarvú) több rétegben az itt élt ősember leleteire bukkantak. A Pilisszántói kultúrához tartozó, mintegy 145 kovaeszköz zöme retusálatlan penge, de néhány retusált penge, árvéső, kaparó, fúró is előfordult. A csontleletek közül az átfúrt szarvasphalanx és a madárcsontból készült ár a legértékesebb.

Csobánka szélét érintve még felmásztunk az Oszoly tetőre ahonnan szintén pompás kilátás tárulkozott szemünk elé.

Az Oszoly földrajzi név a szerb-horvát Osolje átvétele, amely a szerb-horvát o'soje főnévvel függ össze. Ennek jelentése egyrészt napsütötte hegyoldal, másrészt árnyékos oldal. A Csobánka felett emelkedő több, mint 40 m magas mészkő sziklaletöréses Oszoly-csúcsról gyönyörű kilátás nyílik a Pilis és a Visegrádi-hegység vonulataira. A sziklafal-láncolat csaknem 20 kis barlangot, kőfülkét rejt. (328 m) A sziklafal emellett az ország egyik legismertebb, leglátogatottabb sziklamászó iskolája. Igen kedvelt hétvégi gyakorlópálya, sőt "próbakő".

Kicsit ücsörögtünk, nézelődtünk, talán még a nap is kisütött, begyűjtöttük GCOSZI-t. Azután már csak a buszmegállóhoz ereszkedtünk le, a községháza elé és pont elértük a buszt, meg a HÉV-et...


Összességében közel 16 km-et sétáltunk és jól éreztük magunkat.
Az almáspite pedig egészen kiválló volt!
(Ha kíváncsi vagy a részletekre, gyere legközelebb velünk!)



A túra résztvevői: Kucsma András, Kulcsár Anikó, Madarász Péter, Osváth Piroska

Közel 200 emelet magasra mászott a Bláthys csapat!

Beszámoló egy pilisi túráról

Szeptember utolsó szombatján lelkes kis csapat indult iskolánkból a Pilisbe, a Rám-szakadék felderítésére és a hegység legmagasabb csúcsának, a 699 méter magas, Dobogó-kőnek a meghódítására.

Tízen találkoztunk Újpesten, a Városkapu buszpályaudvarnál. Innen jó másfél órás utazással jutottunk el Dömösre ahonnan túránk indult. A buszról leszállva kicsit kipihentük az út fáradalmait (olyan sokan voltunk a buszon, hogy két buszra is elegen lettünk volna) és megkávéztunk hatalmas gesztenyefák árnyékában. Innen nekiindultunk a piros turistaúton, a szakadék felé. Mielőtt beértünk volna a szakadékba megkerestük a GCRAM geoláda első pontját. A szakadék bejáratától a zöld úton folytattuk a mászást.

A Rám-szakadék Magyarország egyik legszebb szurdokvölgye amelyben kiépített úton haladhatunk az árkot kivájó patak mellett vagy éppen a medrében. A mászást beépített kapaszkodók segítik, amikre szükség is van. Előfordul, hogy a körülbelül 1 kilométer hosszú szakadékon való feljutás közben az ember vizes és sáros lesz de a látvány mindenképpen kárpótol.

A fenti térképen látható, általunk bejárt útvonalat GPS-el rögzítettük, aki kíváncsi, megnézheti a maps.google.com-on is.

Miután sikeresen túljutottunk a szakadékon, rövid pihenőt tartottunk majd megkerestük a geoláda második pontját. Innen utunkat "mindig a sárga úton" (mint az ÓZ-ban) folytattuk Dobogó-kő meghódításáig. Közben azért még pihentünk egy rövidet a geoláda 3. pontjánál, ahonnan pazar kilátás nyílt a Dunakanyarra, meg pihentünk egy kicsit a Rezső kilátónál is, ahonnan szintén gyönyörű a látvány ugyanúgy mint a csúcsról.

A csúcs elérést az ország első turistaházában, pontosabban a mellette épült újabb épületben, az Eötvös Loránd Turistaházban ünnepeltük meg remek zsíroskenyér és almáspite elfogyasztásával.

Túránk során 12 kilométert gyalogoltunk és ez alatt 127 méter magasról 699 méterre másztunk fel, ami 572 méter szintemelkedést jelent.

A busszal megint csak nem volt szerencsénk. Az elsőre nem fértünk fel, olyan sokan vártak már, így napoztunk még egy órácskát a gyepen és délután négy felé indultunk haza, Pomázon keresztül...

A túra résztvevői voltak:

Gyuricza Péter, Kósa Dániel, Kovács Andrásné. Kucsma András, Kulcsár Anikó, Litva Kinga, Madarász Péter, Madarász Nóra, Papp Szabolcs, Weich Ágnes